Távolról figyelve

Néhány kósza pillantás - akkor azt hittem, csak ennyi.
Most meg le sem bírom rólad a szemeimet venni.
Bár minden egyes porcikám vadul ágált ellene,
Mégis belém bújt az ösztön ádáz szelleme.

Nem is tudom, hogy kezdődött, mert kiestek a percek...
A toll csak kusza emlékektől vezérelve serceg.
Nem tudok, mit tenni; ha látlak, megszűnik a világ,
Mégis félek rád figyelni, mert nem tudom, hogy ki lát.

Az agyam a szívemhez folyton egy észérvért kiált,
Hisz' nincs a dolog ellen semmi, csupán a nagyvilág.
Egyik felem ezt nem akarja, elfordítja fejét,
A másik visszafordul, s melletted keresi a helyét.

Nem akarlak tönkretenni, hát hazudok magamnak,
Hogy az ilyen fellángolások csak emlékek maradnak.
Ahogy múlik az idő én is lassacskán feledlek,
S nem kell fájó verset írnom arról, hogy "Szeretlek".

Nem tudom, hogy mit gondolnál az igazságot hallva,
Így tovább kell titkolnom, belül csak magamnak vallva.
De addig is, míg felejteni igyekszem, mit érzek,
Az árnyékban maradok, s csak a távolból nézlek.

2013. 10. 29.

Szeretve gyűlölni

Azt hiszik, jól vagyok,
pedig csak titkolom,
hogy legbelül most is
szétvet a fájdalom.

Éjjel, ha lefekszem,
lehunyom a szemem;
arcod látom egyből,
S könnyem is elered.

Nem bánom, hidd csak azt,
jót tettél velem,
amikor oly' durván
elengedted kezem.

Ha felkelek, te vagy
az első gondolatom.
Ez máris megbélyegzi
kedvem és a napom.

Arcomon nem látszik,
mit igazán érzek,
pedig a bőr alatt
ezer sebből vérzek.

Nem keresel engem,
Válaszra se méltatsz.
Fáj látni a tényeket -
Azt hittem, te más vagy.

Utálni akarlak
és mégis ölelni.
A legnehezebb érzés:
szeretve gyűlölni.

2013. 09. 11.

Egy ideje már nem karolsz át

Egy ideje már nem karolsz át,
arcod oly' rideg.
Ha rám nézel, szemed üres,
s csókod is hideg.

Nem kérdezel felőlem, mit mondok
meg se hallod.
Nem látom, hogy szeretsz tényleg,
mégis nekem vallod.

Képzeltem egy szép világot, ahol
csak te meg én.
Remélni is alig merem, hogy
benned is ez él.

Nehéz időket élek meg, s most
érzem: kellenél.
Még mindig hiszem: velem vagy...
Bár kezem el nem ér.

Egy ideje már nem karolsz át,
elfordítod arcod,
s úgy tűnik, a szíved ellen
vívod bent a harcod.

Belehalok a hiányodba. Vajon
te vársz-e rám?
Mégis neked, hogy láthatsz-e,
úgy érzem, mindegy már.

Nem kell hős szerelmes légy, ki éjjel
könnyet ejt értem.
De szükségem van egy apró jelre,
hogy nem feledtél el.

Lehajtott fejjel figyelem, hogy mással
önfeledt' nevetsz.
Gondolkozom, vajon velem ilyen
miért is nem lehetsz.

Egy ideje már nem karolsz át,
arcod nem láthatom,
nem nézel rám, nem csókolsz.
Csak magam áltatom.

Régóta, hogy nem írsz, nem hívsz,
nem jössz el hozzám.
Félek ez a válasz arra, hogy
te is vársz-e rám...

Félek meghallani hangod, ahogy mondod,
nem szeretsz.
De még hazudj tovább kérlek, s így
élve eltemetsz.

Inkább haljak ébren szörnyet,
szívem törjön szét.
De ne kérd azt, hogy "engedj el",
azt túl nem élhetném.

Hogy egy ideje már nem karolsz át,
s nem is nézel rám;
hogy rideg az arcod, s meg sem csókolsz,
többé már nem fáj.

2013. 08. 20.

Gyűlöletem hangjai

Ha gyűlöletem szavakba tudnám önteni,
A cenzúránál hidd el, nehéz lenne dönteni.

Megtapossalak, vagy szakadékba lökjelek...
Arra se, vagy érdemes, hogy szemközt köpjelek.

Átlátok rajtad, kérlek játszd magad másnak!
Ha neved hallom, képzeletben hat láb mélyre áslak.

Jól tudsz te hízelegni, jól tudsz te nyalni,
A kártyáid jól kevered - azt is meg kell hagyni.

Bár ne hallanék rólad, bár ne látnálak,
Bár ne használnál mindenkit váradhoz vártának.

De egyszer megismernek szolgáid tagjai,
Addig velem kísértenek a gyűlölet hangjai.

2013. 06. 08.

Hátbaszúrva

Én megadtam mindent, de
hol van a "köszönöm"?
Szerinted csak te vagy,
szinte fáj már a közönyöd.

Magam elé helyeztelek, már
tudom, hogy kár volt.
Rájöttem, nem barát vagy,
különbet találok bárhol.

A biztonság erős, stabil
falai közt tartalak,
S képes vagy azt mondani,
hogy én vagyok szar alak.

Többé már nem védelek,
többé nem ölellek.
Vége a játékodnak, hát
hidd el, hogy gyűlöllek.

2013. 02. 01.