Néhány kósza pillantás - akkor azt hittem, csak ennyi.
Most meg le sem bírom rólad a szemeimet venni.
Bár minden egyes porcikám vadul ágált ellene,
Mégis belém bújt az ösztön ádáz szelleme.
Nem is tudom, hogy kezdődött, mert kiestek a percek...
A toll csak kusza emlékektől vezérelve serceg.
Nem tudok, mit tenni; ha látlak, megszűnik a világ,
Mégis félek rád figyelni, mert nem tudom, hogy ki lát.
Az agyam a szívemhez folyton egy észérvért kiált,
Hisz' nincs a dolog ellen semmi, csupán a nagyvilág.
Egyik felem ezt nem akarja, elfordítja fejét,
A másik visszafordul, s melletted keresi a helyét.
Nem akarlak tönkretenni, hát hazudok magamnak,
Hogy az ilyen fellángolások csak emlékek maradnak.
Ahogy múlik az idő én is lassacskán feledlek,
S nem kell fájó verset írnom arról, hogy "Szeretlek".
Nem tudom, hogy mit gondolnál az igazságot hallva,
Így tovább kell titkolnom, belül csak magamnak vallva.
De addig is, míg felejteni igyekszem, mit érzek,
Az árnyékban maradok, s csak a távolból nézlek.
2013. 10. 29.
