Elég...

Most úgy érzem tényleg, hogy vége az életemnek.
Én kapom azt is, mit mások érdemelnek.
Nem kell nekem senki, itt van az alkohol;
Az velem van, vigaszt nyújt, lehetek akárhol.

Mindenkinek az a fontos, ami neki kell.
Csak én szorulok hátra, mert nincs, kit érdekel.
A megkülönböztetés ellen nem lehet mit tenni.
Kezd terhemre válni lassan már embernek lenni.

Folytonos szócsaták, harc a saját igazamért,
Mikor beleszól olyan is, ki az ábécéhez sem sokat ért.
Összepiszkítják az utamat, mit nagy nehezen megleltem,
S míg próbáltam tisztítani, a lelkemet kileheltem.

Nincs jogom félrenézni, látni, szólni, hallgatni.
Hagyjatok már végre élni, vagy békében meghalni!
Elég az emberekből, a harcból, szóból, tettből,
Elég annyit mondanom, hogy elég az életből.

2014. 03. 29.

Nem ismernek

Nem fogadom el senkitől
azt a szót, hogy "szeretlek",
Míg nem tudja, hogy ki vagyok,
míg nem ismer teljesen;
Míg nem ismeri a hibáimat,
hogy ígéretet tettem;
A saját ellenségemként
a magány rabja lettem;
Míg nem kutatja fel bennem
a sötét, titkos zugokat,
Nem tudja, hogy néhány dolog
köztünk mindent elronthat.
Miért taszítok el magamtól
mindent, ami szép?
Mert elárulnak, kik megismernek
most is, ahogy rég.
Hogy miért félek a mástól,
az újba belevágni,
Ha elkezdődött, a sötétbe
bújva a végét várni?
Senkinek sincs ideje,
hogy megismerjen engem;
Nekem meg már bizalmam,
hogy reményt keltsen bennem.
A bizalmat nem ingyen osztják,
de nem is lehet mérni,
Mégsem kértem, hogy szeressenek,
és nem is merem kérni.

2014. 02. 16.