Fájó emlékek árnyai

Rám nehezedik a csend,
A lélegzet is hallatszik bent.
Eszembe jut, mi régen volt,
A fájdalom bennem szárnyat bont.
A múlt képei árnyakként cikáznak körül,
És egyre csak újak jönnek a többiek mögül.
A hallhatatlan zenére táncot járnak,
A falon veszik kezdetét a drámai bálnak.
Hogy feledni ne tudjam, a szemhéjamba vésve
A szörnyű emlékeim írták véres késsel.
Az előtörő képek árnyai nyúlnak
Egyszerre felém, hogy a mélybe húznak,
Hol majd az emlékezés súlyos láncai
Lefogjanak, és ne hagyjanak másnak látszani.

2012. 04. 26.

Számvetés

Papírt az asztalra, tollat a kezembe,
Ideje, hogy rendet tegyek az eszemben.

Volt pár jó és rossz döntésem,
Emberek, akikre nem emlékszem,
Vagy olyanok, akiket jó lenne feledni,
Emlékeim velük jó mélyre temetni.

Azoknak üzenném, akik azt hitték, megkaptak,
vagy maximum ahhoz elég közel járhattak:
Kellettetek hozzá, hogy időben rájöjjek,
Milyen ember nem kell mellém az életben.

Voltam már angyal, ördög és egyben a kettő,
De csak kevesen tudhatnak erről.
Van, hogy az apró dolgokat fújom fel nagyra,
Máskor a gondjaim is le vannak szarva.

Úgy tűnik, késő van, fáj az elmélkedés,
Másnap pedig ugyanúgy a korai kelés.
Elteszem mára a kusza gondolatokat,
És álmomban felkeresem a régi arcokat.

2012. 04. 12.

Őszi emlékezés

Sétálok egyedül, ahol egykor veled.
[Zörögve hullnak le a sárga falevelek.
A korhadó ágak között szemem el-eltéved.]
Kifolynak ujjaim közt lassan az emlékek.

Már tudom, hogy nincs hitele a szerelmes szónak.
Ma még lángolva imádnak, de mit hoz a holnap?
Képes vagy-e várni rá, s ha igen, hát meddig?
Mi az, mit az emberszív szó nélkül elbír?

[Az egybeálló felhő elfedi az eget.]
Hogy lehetett volna jobb? - A választ nem lelem.

Az elején mindig száz fokon égsz;
Mindegy, merre tart, vele együtt lépsz.
Nincsenek tervek, csak túlfűtött vágyak,
Mik a kegyetlen világban hamar köddé válnak.
Ahogy a rózsaszín homály szemedről tisztul,
A normális gondolkodás útjára indul.
Rájössz, hogy valójában nem is az az ember,
De kiszállni időben egyikőtök sem mer.

Tudtad, hogy hibázol, mégis őt okoltad.
[Gyorsan süllyed el a kő, mit a patakba dobtam.
A vízgyűrűk sorakozva nőnek egymás után.]
Ha szerettem volna, most nem állnék itt bután.

Akár kialudt tábortűz, mire benzin, mint varázs,
Úgy lobban hirtelen, de akkor is csak parázs;
Mit sem ér az erőszakkal hevített érzelem.
[Az őszi csípős szelet bársonyosnak képzelem.

Szakítok egy apró, haldokló virágot,
S letépett szirmait útjára bocsátom.]
Elköszönök tőled csendesen, magamban.
Pillantásom elmondja, mit nem lehet szavakban.

2012. 04. 19.

Elmúlt dolgok

Mosolyogj, hisz mások ezt akarják látni!
Nem érdemes elmúlt dolgok után vágyni.

Előre kell nézni, és ha senki sem lát,
A szép emlékeid majd éld újra át!

A szívedben a régi képek, ha lassan megfakultak,
Az akkori boldogság most fájdalma a múltnak.

Ha arra döbbensz, hogy mosoly helyett sírnál az emléken,
Az idő múlásának értékét nem érzed.

Reméljük, hogy 'egyszer', de tudjuk, hogy 'soha'
És újra rá kell ébrednünk, hogy az élet mostoha.

A gyáva és a vad

Édes kis csend, suttogó sötétség.
Felettünk lángokba borul az ég.
Valami készül, érzi az ember.
Az állat is menekül, félve retteg.
Bújik a gonosz, már lesben áll.
Minduntalan újabb áldozatra vár.

Sétál a gyanútlan az ösvény porán;
Azt hiszi, ez javít majd a során.
De letérni a helyesről csak néhányunk mer.
Féli az ismeretlent a gyenge ember.
Veszte is az lesz, ami éltetője,
Véli, a töretlen hit lesz megmentője.

Balga csapat nem mozdul, várja a csapást.
Imádkozni kezd most minden pogány család.
A szarvascsorda bölcsebb, szedi a lábát;
Nem számít, ha el kell hagynia hazáját.
Markáns lépésekkel tapos földbe mindent,
Ami ideköti - nem engedi innen.
Új álmokat sző a vad az éj leple alatt,
És tettrekész társaival együtt tovább halad.

Míg balsors idején bízni az ember
Szebb jövő reményében megtörve nem mer.

Károgó varjúsereg koszorúja látszik.
A korábbi vörös ég már feketében játszik.
Eljött az idő hát - az új eszmék kora.
Csak a bátrak élnek túl, a tétlenek soha.

2012. 04. 12.