A gyáva és a vad

Édes kis csend, suttogó sötétség.
Felettünk lángokba borul az ég.
Valami készül, érzi az ember.
Az állat is menekül, félve retteg.
Bújik a gonosz, már lesben áll.
Minduntalan újabb áldozatra vár.

Sétál a gyanútlan az ösvény porán;
Azt hiszi, ez javít majd a során.
De letérni a helyesről csak néhányunk mer.
Féli az ismeretlent a gyenge ember.
Veszte is az lesz, ami éltetője,
Véli, a töretlen hit lesz megmentője.

Balga csapat nem mozdul, várja a csapást.
Imádkozni kezd most minden pogány család.
A szarvascsorda bölcsebb, szedi a lábát;
Nem számít, ha el kell hagynia hazáját.
Markáns lépésekkel tapos földbe mindent,
Ami ideköti - nem engedi innen.
Új álmokat sző a vad az éj leple alatt,
És tettrekész társaival együtt tovább halad.

Míg balsors idején bízni az ember
Szebb jövő reményében megtörve nem mer.

Károgó varjúsereg koszorúja látszik.
A korábbi vörös ég már feketében játszik.
Eljött az idő hát - az új eszmék kora.
Csak a bátrak élnek túl, a tétlenek soha.

2012. 04. 12.