Hiányod

Hiányod szétfeszít, minden nap sírok.
Az asztalon whiskys üveg- már inni sem bírok.
Emléked belém égve szívembe váj,
És hogy te elfeledtél, ez még jobban fáj.

Kezemben öngyújtó, cigimet csókolja ajkam.
Közben pedig torkomból egy bús dallam száll halkan.
A csillagokat bámulva a múltunkban kutatok,
S arcod illúziójával együtt az ágyamba zuhanok.
Fejem a párnámon, amely könnyeimet issza.
Pár szót suttogok monoton: kérlek, gyere vissza!

Úgy tűnik, boldogságot hiába akarok,
Csalódáson kívül tőled nincs, amit kaphatok.
Tudom, hogy őrültség téged még szeretni,
De úgy tűnik, soha többé nem tudlak feledni.

2012. 06. 22.