Minden vers saját. Kérlek, ne másold! ©

2010. november 8., hétfő

Az élet megy tovább

Néha úgy szerettem volna elkerülni dolgokat,
Nem akartam elfogadni, hogy az élet mostoha.
Visszasírtam én már párszor tovatűnő perceket;
Azt akartam, holnapokkal elfelednem ne kelljen.
Hiába volt száz könyörgés, hiába volt annyi könny,
A másnap, hiába nem kértem, minden reggel újra jött.
Folytatódott minden újra, este után reggel lett,
A szép emlékek elmosódtak, sós könnyekbe temetve.
Megszokássá válnak lassan mind a szürke nappalok,
Mások árnyékaként élve elfelejtem, ki vagyok.
Néha mégis előfordul egy-két nap, hogy könyörgöm,
És reggel emlékekkel folyik arcomon egy nehéz könny.

2010. 11. 07.

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Na, ide is eljutottam. :D Írok Neked, egy "szép" kommit.
    K**va jóóóó lett. :D
    Imádom ahogy verseket írsz.^^*
    Várom a következőőőt:
    Puszi Lilimooo

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, Drága Lilimooom. :) Sokat kellett várni az újabb versre, de örülök, hogy még mindig szereted a verseim. *__* Nagyon köszi a dícséreteket. :)
    Cup!

    VálaszTörlés
  3. Érdekes!...
    Félre ne értsd! Természetesen ez a vers is jó, csak van benn valami érdekes...ahogy olvasom furcsa érzés fog el... Kicsit rémisztő meg sejtelmes, de van benn valami megnyugtató is (ami elég ellentétes a mondanivalóval...talán az állandóság érzés miatt, a napok folyamatos telése miatt)
    A cím találó. Jól végigvezeted a verset, logikus felépítése van (különösen tetszik ahogy visszatér a könyörgés kifejezés a vers végén keretet alkotva... meg nagyon jó a könny motívum is a végén)
    Figyelmetlenül olvasva nem teljesen érthető. Ez dicséretes!Ezek a versek az igazán jók, mert több mögöttes gondolat húzódik meg benne. Az egyszerűbb verseknél nyilvánvalóbb a mondandója a versnek. Itt viszont az olvasónak kell keresnie azt (ez persze szubjektív, mindenkinek más XD)
    Csak így tovább :D

    VálaszTörlés
  4. Örülök, ha az emberek leírják a véleményüket, mert megvilágítanak olyan dolgokat, amiket én, az alkotó észre sem veszek. :) Többnyire nem tudatosan írom úgy, olyanra, amilyen, csak jönnek a rímek, aztán átalakítom, hogy ütemileg kijöjjön, és tádám.
    Ez valós érzésből jött, nem csak egy "képzeletben megélt" illúzióból.
    Köszönöm a bíztatást! :)

    VálaszTörlés