Könnyek, harag, érzések, szavak

Nem sírok, pedig tudom,
    a könnyeknek kéne ömleni;
S átkozom, hogy nem lehet
    a szívfájdalomba dögleni.
A harag... A harag, mi
    forgószélként erősödik bennem,
S ezek az érzések nem
    engednek önmagamnak lennem.
Könnyek... Hol vagytok ti
    szívemig maró apró ezüstcseppek?
Miért, ha kéne, bújtok,
    és folytok, mikor nem kell?
S szavak... Szavak, ti,
    akik szerettek igazat mondani;
Miért, mikor nem kéne, jön rátok
    hazugság fátyolát hordani?
Ah! Érzelmek! A zavart
    sziluettek táncát járva
Nevettek rám, és a szív
    is sajog, hogy nem figyeltek a fájdalmára;
Kesze-kusza lépések követik
    részegen egymást- csak úgy véletlen,
De nem súgtok, amikor
    tőletek egyszer tanácsot várnék az életben.
S kié ez a sok zavart
    sor, amit tán még én sem értek?
Nem kell konkrét üzenet, és
    ne csak egy személyhez érjen.

2011. 02. 24.

Halálvágy

Szeretnék meghalni, de nem merek,
Pedig gonoszak az emberek.
Kezembe venném a kést, számba a gyógyszert,
De valami visszahúz, valami nem enged.

Nem látok semmi szépet, minden nap sírok,
Saját árnyékomból kimászni nem bírok.
Nem tudom, miért élek, csak azt tudom, miért halnék.
Meg is tenném, ha elég bátor volnék.
Vagy nem is a bátorság, valami más kell?
Tudom, az emberek nem hisznek bennem.

Thanatosz felkelt bennem, mellettem áll,
Hogy döntsek végre, csak arra vár.

Valaki... csak egy ember kiáltson értem:
Ne menj el, hidd el, hogy van miért élned!
De csend van - csend és magány.
A világ gyűlölete magába zár.

Nem tudom, találok-e értelmet a létnek.
És ha találok, elég lesz, hogy éljek?

Árulások fátyola tisztán látni nem enged.
Senki se kérlel, hogy maradjak, ne menjek.
Porba tiporva, egyedül a sárban,
Magamra maradtam e kegyetlen világban.

2011. 02. 12.