Hiszek az Istenben,
nem így az emberben,
mert azt már láttam,
hogy árult el engem.
Kihasználtam, és kihasználtak,
épp ahogyan meg van írva,
pont úgy ahogy Ádám, Éva
Istent elárulta.
Szerettem határtalan,
könnyekkel és szívvel,
de rá kellett jönnöm,
hogy mindenki színlel.
Évek múltak így, és most is azt látom,
mindenki hazudik ezen a világon.
Égbe kiáltó szerelemről harsog,
az első nehézség után meg feladja a harcot.
Szemembe mosolyog,
ha megfordulok, hátbadöf,
és ha hozzáfordulnék,
kegyetlenül kiröhög.
Ilyenek az emberek,
a legbölcsebb állatok;
az ösztön is benne él,
csak felvesz egy álarcot.
Ez különböztet minket,
nem pedig az ész.
Nem szemből támadunk,
egy cselszövés, és kész.
Tudom már, réges-rég megtanultam tőletek,
hogy a legszebb mondatok mögött rejtőzik a gyűlölet.
Nem hiszek az emberekben, se az érzelmekben,
se a kimondott szavakban, sem az ölelésben,
Az árulás az egyetlen - igen, ez, mi létezik,
mert nem kell hozzá érzelem, mi senkiben sem lakozik.
2011. 06. 03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése