Számonkérés

Az fáj a legjobban, hogy ennyit érek,
Úgy tapostál porba, akárcsak egy férget.
Rám néztél, de hozzám nem szóltál volna.
Új útra vitt téged az átkozott holnap.

Lehet, hogy én hibáztam, lehet hogy te,
De ha szeretnél, én kérdem, mit számít ez?
Arra is fájlalod az édes kis szád,
Hogy egy rohadt szóval is beszélj hozzám.

Ha másokkal vagy, elfelejtesz könnyen,
Nekem meg hadd peregjen itthon a könnyem.
A boldogság neked relatív fogalom,
Az adja meg neked, akitől akarod.

Bocsánat, de úgy érzem, ezt tudnod kell:
Nem tökéletes mindenki, akárcsak te.
Vagyunk egy páran, kik szenvedünk néha,
De benned is van pár elcseszett véna.

Tudod-e, mit jelenet fájlalni a mát,
Vagy felidézni mind a tegnap fájdalmát?
Mit jelent rettegni egy sötét holnaptól,
Vagy rágódni az el nem ért, vágyott dolgokon?

Tudod-e milyen, ha a tétlenség leköt,
És erős láncaival szorít a földhöz;
Mikor úgy fáj a szív, hogy majd beleszakad,
És bár nem akarod, elárulod magad?

Nem tudod, mint azt sem, mi az elfogadás,
A földet verdesi a toleranciád.
Ha valaki más, mint amilyen te vagy,
Elkönyveled vesztesnek, és hidegen hagy.

2010. 09. 05.