Maradj velem!

Kérlek, maradj velem!
Szemedben lássam újra a csillogást,
Örülj nekem úgy, ahogy senki más;
Ébressz fel akkor, mikor nem akarom,
Csinálj bajt, és tüntesd el majd a haragom,
Ne lásd meg bennem azt a sok hibát,
Csak a jót vedd észre, amit senki se lát!

Kérlek, maradj velem!
Hagyd, hogy óvjalak és szeresselek,
Ha nem látlak, riadtan keresselek;
Ha szemed álmosan rebben, és aludni térsz,
Ne féljek, hogy eltűnsz, és nélkülem mész;
Egy világban, melyben csak veled nem félek,
Kérlek, ne kérd tőlem, hogy nélküled éljek!

2015. 10. 05.

Széthullás

Nézd velem végig, hogy esik szét
minden egyszerre, a föld és az ég.
Eddigi életem darabjaira hull;
a jövő s a jelen, úgy, mint a múlt.

Sötét lett minden, nem ezt reméltem.
Könyörgöm neked, gyere el értem,
éles karmaiddal ragadj el,
izzó szárnyaiddal takarj be!

Nem bánom, hova - csak innen el;
Ha maradok, a pokol a földbe nyel.
Nem kell jobb világ, csak más legyen,
ha ugyanilyen rossz is, de más helyen.

2015. 09. 02.

Monoton fájdalom

Túl sok a fájdalom, mit magamban hordok.
Egyszerűen úgy érzem, nem lehetek boldog;
Nem érdemlem meg... tán már nem is akarom.
Könny-fátyolos szemeim félmosollyal takarom.

Az ébredések hoznak pár percnyi nyugalmat,
Mikor gondolataim még az álomban utaznak.
Nem telhet el anélkül nap, hogy ne mardosson bú.
Magam sem tudom néha, miért vagyok szomorú.

"Nem itt kéne lennem", "Kár volt megszületnem" -
Ezek kattognak fejemben egyforma ütemben.
Ha netalán bűnbe esnék egy halvány kis mosollyal,
Az élet törli le onnan egy hatalmas pofonnal.

Minden múló perc egy monoton vándorút
A kiszikkadt pusztán, hol a kín átvonult.
Monoton a nappal és monoton a bánat,
S monoton a fájdalom, mely követel magának.

2015. 07. 10.

Létezel?

Fátyolos szemeimmel nézem az arcod,
és érzem, mit pillantásod lelkembe karcolt.
Feléd nyújtom kezem - csak sziluettet érint,
mely semmivé foszlik, akár egy boldog tévhit.

Miközben te már a holnapot élheted,
én szenvedve még csak a tegnapban létezem.
Hogy itt voltál, tudom. Vagy lehet hogy tévedek,
csak agyam űz ördögi tréfát énvelem?

Vajon lesz-e még valaha, hogy talpra állok,
s utamat járva majd rád találok?

El akarom hinni, hogy nem csak egy álom.
Hogy újra láthassalak - már csak ezt várom.
Félek, a hitem benned lassan meginog.
Hogy valóban létezel, tudni akarom.

2015. 03. 14.

Az utolsó kép

Mostanság úgy érzem, ébren álmodom.
Nem ámulok már el tiszta arcodon.
Te sem keresel, megölsz itt bent.
Arra gondolok, tán' kár volt hinnem.
Többé már nem akarok függni tőled.
Az eső elmossa minden könnyem.
Viszont mielőtt a múltamba írlak,
Utolsó kérésemmel még téged hívlak.
Hadd lássam egyszer még azt a képet,
Ami megörökítette a cseppnyi szépet.
Majd széttépem, darabjait elhordja a szél,
S csak emlékeink fájdalma lesz, mi tovább él.

2015. 03. 14.

Gazdag magány

Szeretlek, vagy sem - mit számít már?
Hisz' egész eddig csak kijátszottál.
Neked nem én kellettem, hanem az, mi az enyém,
S hogy szívemért szerettél, csekély kis remény.
Vigyél hát mindent, de vissza sose gyere!
Azzal, hogy sokat vesztek, úgy érzem, csak nyerek.

Mert tudod, ráunsz majd a csillogó bájra,
Nem vidít fel, bárhová mész - akármilyen bálba.
Azok lesznek körülötted, mi te voltál nekem,
Ki, miután kisemmiz, szemközt is nevet.
Akkor fog majd hiányozni, kelleni egy igaz szív,
De tudod a sors keze majd kegyetlen kis táncra hív.

Rájössz szépen, lassan, hogy eldobtad azt,
Mi egyszerre nyújt vigaszt, és könnyre is fakaszt.
Hát élj egyedül, keserűen, a felszínesség útját járva,
És kérdezd, miért vagy egyedül, a négy faltól választ várva!

2015. 03. 07.

Pusztíts el engem

Törött csontok bennem, mik szívem szúrják át -
ez voltál nekem: szörnyű látomás.
Lehettünk volna a szebb élet hozója.
Ehelyett lettél a rossznak okozója.

Savas szavaid felmartak mindent
bennem és rajtam. Nincs már kiút innen -
gondoltam, és mégis csendben maradtam.
Szép lassan rothadó csapdádban ragadtam.

Mégis te voltál, ki engem itt hagyott,
viszont a csapdád magába ragadott.
Vártam, hogy eltűnj. Most mégis téged hívlak.
Gyűlöllek, és gyűlölöm, hogy feledni nem bírlak.

Miért akarlak visszakapni? Tönkretettél engem.
De te voltál az is, ki lelket tartott bennem.

Vergődöm a halott emlékeink között.
Nem látom a fényt saját romjaim mögött.
Hozd vissza a fényedet, vele minden kínomat,
marj belém, nevess, s közben ásd újra a síromat!

2015. 03. 07.