Körbenézve a hányinger elfog.
Oly egyformák, akár a foltok,
Mit egy elcsapott este hoz a borral;
Díszelegnek a terítőn sorban.
Fapofával ülnek, mint én is,
Egy gyenge poénon vihognak mégis.
Nevetni kell, ha kedved nincs is,
Vagy szomorú témánál velük együtt sírni.
Monoton nappalokba olvadt robot-magatartás,
Társaságban aktivált alakváltás.
Maszk nélkül is felismerhető az egyhangúság,
És egy halálhír nekik már nem újdonság.
Miért lett elvárás nekünk,
Hogy ha ő, akkor mi is nevetünk?
Sorba állva várjuk a sanyarú sorsot.
Kezünket tartjuk, várjuk a koncot.
Kezeidben kötél, gyógyszer és fegyver,
De tudod, gyáva vagy, hogy megtedd.
Eszedbe se jutna, ha nem lenne divat;
Kövesd csak, és közben sajnáltasd magad!
2011. 10. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése