Lehet-e vajon, hogy elhagyott múzsám?
Lelkemen elámulok vérvörös rúzsán,
Mit odacsókolt hosszú ideje már,
S most veszem csak észre, rég nem figyel rám.
Újra sok-sok idő után alkotnék,
De hol van az ihlet, amivel tarolnék?
Lesöpörnék bárkit szavaim súlyával,
Vagy megbirkóznék velük szívem bújával.
De elraboltad ezen szavakat, álmom,
Elvetted tőlem a legszebb látomásom.
Hajnalszerű hálóruhád lengett a szélben,
De most búcsúztatni muszáj vagyok téged.
Lelkem szerelme, te hűtlen látomás...
Vége, és íme az utolsó vallomás.
Megváltoztam, elveszett a lényem egy része,
Te pedig menekültél, itt hagytál végleg.
De ha már elmész, hát adj utolsó reményt,
Hogy lesz új múzsa majd, ki álmot csókol belém,
Felém nyújtja karját, s átkarolja lelkem vele,
S üres lapom újra sorokkal lesz tele.
2011. 09. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése