Rám tör néha a furcsa érzet,
Hogy egy ismerőshöz lépjek,
Megöleljem, és kisírjam fájdalmam,
S a tartásom pár percre feladjam.
De én rendületlen állok a vártán,
Mint kinek célpont virít a hátán,
De büszkén viseli.
Nem ejtek könnyet, ha fáj is az élet,
Mert tudom, hogy van, kiket meg kell, hogy védjek.
Bármikor, ha hozzám fordulnak, képes legyek nevetni,
Segítsek lelkükön, gondjukat feledni.
2011. 09. 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése