Be nem teljesült álom

Sötét, hideg éjszaka. Éjfélt üt az óra.
Hallom, hogy az ablakomon halkan bekopognak.
Látom, hogy odakint záporeső hull.
Sétálok az ajtó felé, a zárban van a kulcs.
Kinyitom az ajtót, ott állsz, arcod rideg.
Rád nézek, kezed véres, kirázott a hideg.

Zavartan rád kiáltok: Mondd, mi történt veled!
Elmondod, mit tettél - testem beleremeg.
Megcsalt a barátnőd, te végeztél vele -
Elmeséled halkan, majd könnyes szemmel nézel.
Tartom a vállam neked, sírd ki magad bátran!
Most szörnyülködnöm kéne, de olyan jó, hogy látlak.

Elmondanám, hogy szeretlek, de nem ez a jó alkalom,
Aztán olyat teszel, miből úgy tűnik, hogy akarod...
Akarod, hogy szeresselek, tettel, ne csak szóval;
Édesíted ajkamat több ezernyi csókkal.

Tudom, hogy zavart vagy, hogy nem tiszta az elméd,
De jó lenne, ha az éjszakát velem eltöltenéd.
Izzik a vágy a szobában, te teljesen más vagy.
Eddig barát voltál, de már más szemmel látlak.

Nem zavar, mit tettél, tudom, hogy ki vagy.
Akármit is teszel, a vágyam hozzád hajt.
Ez az éjjel legyen miénk, add nekem magad,
És ha bárki kérdi, mi volt ekkor, soha le ne tagadd!
Csodás az éjszaka, s a vágy is csak a miénk,
Hogy így marad örökre, kérlek, ennyit ígérj!

Aztán eljött a reggel... álom volt az egész.
Könnybe lábad szemem... mégsem vagy az enyém.
Üres párnámra tekintek: Miért fáj, mi csak álom?
Talán, hogy megtörténjen, most is csak azt várom.

Naiv gondolatok, széthullott emlékek.
Így nem tudok élni, nekem csakis ő kell!
Csörög a telefon, tudom, hogy ki az.
Remélem, hogy az álom valóságba csap.

Jól gondoltam, te hívtál, de a remény szertefoszlott.
Barátnődet eljegyezted, s legelsőnek tudom.
Kedvességnek szántad, hisz a barátságod kapom,
De nem sejtheted, hogy ettől én már nagyon távol vagyok.
Elmentem az esküvődre, menyasszonyod hófehérben,
Csak én vagyok az, aki a tömegben ül feketében.
Elcsattan a csókotok, szemem összeszorítom,
Közös emlékeinkre pedig sötét fátylat borítok.

Hazafelé menet leülök egy fűzfa alá.
Gondolkozok, mi lenne jó... talán csak a halál.
Igen... most úgy tűnik, ez a legjobb megoldás...
Szerzek egy kötelet, és jön a végállomás.
Mielőtt ezt megteszem, a fába vésem neveinket.
Remélem, ha arra jársz, felidézed emlékemet.

Búcsú üzenetként díszeleg a fatörzsön.
Tudd, hogy az emlékedet a túlvilágon megőrzöm.
Mégis azt remélem, hogy te sem maradsz boldog,
És a szenvedés megtalál, akárcsak a gondok.
Remélem, hogy megtudod, milyen az, ha vége...
Ha hiába is akarod, nem szeretnek téged,
Milyen az, ha a szerelmedet más mellett látod...
Kívánom, hogy ismerd meg a kegyetlen világot!