Túl késő rájönni, hogy mindennek vége.
Nem törődtünk azzal, hogy mi nem volt rendben.
Visszagondolva.. egy pillanat az egész.
Most se hiszem el, hogy ennyi volt és kész.
Naponta töprengek, hol rontottam el,
Hol rontottuk el, így akartuk-e?
Elmém sötét utcáin lépkedek.
Így se értelek, most se értelek...
Bárcsak pár szóval újrakezdhetnénk,
De félek, hiába... újra megtennénk.
Újra, meg újra felteszem a kérdést:
Szerettelek vajon? És te szerettél?
Ha szerettél, vajon miért mentél el?
S ha szerettelek, miért engedtem ezt?
Jó lenne ezeket tőled megkérdezni,
De lehet, hogy félek a választ hallani.
Nem kéne rád gondolni minden egyes percben.
Talán könnyebb lenne mindent elfelednem.
Mégis a sorok közt megkapom a választ:
Most is szeretlek. Még mindig téged várlak.
2009. 08. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése