Mikor meghalok,
Oly sírba rakjatok,
Mely épp oly névtelen,
Mint az életem.
Koporsóm ne legyen,
Csak puszta testemet
A földbe dobjátok,
S mélyre ássátok.
Majd kihűlt szívemből
Gyökerek hada nő,
S fekete rózsaként
A felszínen újra él.
Ha lesz, ki arra jár,
Síromra rátalál,
A virágot letépi,
S létemet megérti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése